Együttesünk 1948-ban alakult, azóta folyamatosan működik. Alapító tagjai a Moldvából származó csángómagyarok, akik a II. világháború után (1945-47 között) telepedtek le, ( a legtöbben bácskai kitérővel) Magyarországra, Baranya megyébe.
Az együttes tagjai közül 10-en kapták meg a "Népművészet mestere" kitüntetést. Közülük már csak ketten élnek. Ez Magyarországon az egyetlen csángó együttes, amelyben moldvai csángómagyarok és leszármazottaik szerepelnek.
A hosszú évtizedek során a hagyományőrző csoport tagjai több száz hazai fellépésen vettek részt, és 16 alkalommal külföldi szereplésre is sor került: Olaszországban, Moldvában, a Vajdaságban, Felvidéken. Országos minősítő versenyeken az Együttes 1 bronz, 3 ezüst, 7 arany és 2 "Arany-páva" minősítést kapott. A rádió és a televízió több alkalommal készített produkciónkiról felévételt.
Az Együttes patronálója Egyházaskozár Önkormányzata és a Baranya Megyei Közgyűlés. Az Együttes művészeti vezetője 1976 óta Albert István, a Magyar Kultúra Lovagja.
A hagyományőrző csoportotnak hivatalos működési hátteret az 1993-ban bejegyzett Domokos Pál Péter Közművelődési Egyesület ad. Ennek elnöke: Albert István, Alelnök: Ládás József, gazdasági vezető: Ládás Józsefné. Az Egyesület névadója Domokos Pál Péter, az 1992-ben elhunyt neves néprajzkutató, akit sokan a "csángómagyarok vándorapostola"-ként emlegetnek. Az Egyesület titkára: Hild Péterné.